Mindenki ÖNÉRT, és ÖN is magÁÉRT

Csapatunk tagjai közül minden szakember más-más terület specialistája, így tudjuk garantálni, hogy együtt a lehető legtöbbet képesek tenni a gyógyulásáért - a problémamegoldó kirakósban az utolsó puzzle darab pedig ön lesz. :)

Számomra is fontos, hogy a páciensek hogyan gyógyulnak!

Úgy teremtünk könnyed, elfogadó, vidám hangulatot, a gyógyuláshoz a betegeink számára, hogy olyan szakemberekkel dolgozunk együtt, akik a hivatásukban megtalálják az örömüket, szívesen tanulnak, képzik magukat, mert szeretik, amit csinálnak. Emiatt folyamatosan közösen fejlődünk, követjük a nemzetközi kutatásokat, legújabb trendeket, megtaláljuk az újításokat. Minden pillanatban a legtöbbet és legjobbat hozzuk ki magunkból, és ezáltal a betegeinkből is.

Csapatunk
STRATÉGIAI PARTNEREK
Dr. Péter Endre

Dr. Péter Endre

reumatológus szakorvos
PHD.Dr. Paukovits Tamás Mirkó

PHD.Dr. Paukovits Tamás Mirkó

főorvos ortopéd-traumatológus

Helia Hotel
Budapest

Fürdőgyógyászati Centrum

A Helia Hotel Budapest egyik legszebb fekvésű épülete, így a néha bizony fárasztó regenerációs alkalmak után kifejezetten jól esik egy frissítő séta a Duna partján.  Érkezéskor a Hélia Hotelben a recepciónál balra fordulva találsz meg minket.

Tudjon meg többet a fürdőgyógyászatról

Így segíti testének megújulását a balneoterápia

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsmileymed.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsmileymed.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasmileymed.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsmileymed.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*smileymed.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel