dr. Magos Krisztián

Jelentkezzen be hozzánk!

SmileyMed: dr. Magos Krisztián főorvos, ortopéd-traumatológus, komplementer medicina szakorvos. Vele beszélgetünk életpályájáról, hitvallásáról. Mesélj kérlek magadról, az életedről!

dr. Magos Krisztián: 42 éves vagyok, Budapesten születtem, „pesti” vagyok, itt élek, ide kötődöm. Voltak hosszabb-rövidebb időszakok, melyeket külföldön töltöttem: Angliában éltem és tanultam, az USA-ban voltam szakmai gyakorlaton. Édesanyám is orvos, gyerekkardiológus, a szakmai elhivatottság tőle ered, én ebbe nőttem bele. Számomra az, hogy orvos leszek, majdhogynem elrendeltetett, nem is nagyon gondolkodtam másban. Eredetileg belgyógyász akartam lenni, az hogy végül ortopéd-traumatológus szakorvos lett belőlem, az főleg a „balszerencsén” múlott. Régen ugyanis sokat sportoltam, válogatott síelő voltam, de úsztam, futottam is versenyszerűen. A környezetemben sokan sérültek, aztán egyszer engem is utolért a balszerencse. Így kerültem kapcsolatba Dr. Béres György főorvos úrral, aki megműtött, később pedig a mentorom, majd a főnököm és barátom lett. Lényegében ez a véletlen találkozás döntötte el sorsomat.

SmileyMed: Így lettél tehát sebész. A komplementer medicina irányt miért választottad?

dr. Magos Krisztián: Kicsit „viráglelkű” sebészként kezdtem, traumatológusként fájdalmat okozni a betegnek, pl. egy duzzadt térd leszívása során, rossz érzéssel töltött el. Ezért elkezdtem keresni, többek között az interneten is, hogyan lehet a gyógyszereken kívül, más módon is helyi fájdalomcsillapítást elérni. Véletlenszerűen egy nagy, két kötetes kiadványra akadtam, ami mellesleg a triggerpontokkal foglalkozott. Ekkor tanultam meg, hogy a triggerpontokra, melyek lényegében mikroszkópikus görcsös izomcsomók, számos testi fájdalom vezethető vissza. Ezeket a csomókat akupunktúrával lehet a leghatásosabban kezelni. Az akupunktúra régebben is érdekelt, menő dolognak tűnt, bár sokan kétkedve fogadták az ilyen jellegű kezeléseket. A triggerpont terápia az akupunktúra egy szűk területe. A triggerpontok létezését a nyugati medicina is alátámasztotta és bizonyította, hogy az akupunktúra (száraztű kezelés) hatásos gyógymódja a triggerpont eredetű fájdalmaknak. Szerencsém volt, a Pécsi Egyetemen indult egy 3 éves képzés, ahol a vizsgák sikeres letétele után lettem komplementer medicina szakorvos.

SmileyMed: Ezt a tudást hasznosítod a napi gyakorlatban, a SmileyMed-nél is?

dr. Magos Krisztián: Igen, ez a plusz tudás mélyen áthatja a napi gyakorlatomat. Nagyon gyakori mozgásszervi panaszokat (pl. teniszkönyök, váll-, térdfájdalmak, lumbago stb) más megvilágításban látok azóta, és hatékonyan tudom kezelni akupunktúrával, illetve HILT (nagy intenzitású lézer) használatával.

SmileyMed: Nálunk az ortopéd vizsgálatokat végzed, van speciális területed?

dr. Magos Krisztián: Ortopéd sebész vagyok, tehát konzervatív, nem műtéti és műtéti ellátást igénylő mozgató szervrendszeri betegségekkel egyaránt foglalkozom. A műtéti ellátás a végtagokra és a nagy ízületekre összpontosít: sportsérülések ellátása, térd és csípő ízületi protetika. Gerinc- és kézműtéteket nem végzek. Amivel viszont az átlagnál jóval többet foglalkozom, az a boka és a láb
betegségei: lábdeformitások (lúdtalp, kivájt láb, bütyök, kalapácsujj stb), korábbi, deformáló sérülések utáni helyreállítás.

SmileyMed: Impozáns életmű, gratulálok. Jut időd ennyi szakmai fejlődés mellett másra is? Mivel töltöd a szabadidődet, mi foglalkoztat a munkán kívül?

dr. Magos Krisztián: Régen sokat sportoltam, sajnos az idő hiánya miatt a sport háttérbe szorult. Az igény és a tervek azonban megvannak, hogy ismét felelevenítsem a sportos múltat. Egyenlőre ami szabadidőm van, azt igyekszem a családommal tölteni. Új sportként jelent meg, hogy próbálom a lányaim körül elhessegetni udvarlók seregét (nevet). Ami nem sport és nagyon érdekel, az a mozaikképek készítése, ami nagyon le tud kötni. Színes üvegekből, csempékből darabokból képeket, formákat alkotni öröm számomra. A legutóbbi képet 3 évig készítettem a feleségemnek. Aggódunk is, hogy a fal meddig bírja.

SmileyMed: Reméljük, később ezekből az alkotásokból is láthatunk bemutatót! Köszönjük, hogy meséltél magadról!